Az következő írás szó szerint utazó interjú: A Sárga Ruhás Lány két tengeren átkelve, a Fülöp-szigeteki Palawan szigetről a főváros Manilán keresztül a vietnámi Ho Chi Minh városába történő utazása közben, különböző járműveken és várótermekben válaszolgatott kérdéseimre, végül írását Vietnámba megérkezve, egy helyi étteremben fejezte be.

A Sárga Ruhás Lány története szükségszerűen  magával ragad

Nem csupán azért, mert a szürke hétköznapokban csodás felüdülés legalább gondolatban együtt utazni vele, felmelegedni egzotikus, tengerparti fotóit nézegetve. Blogja egyúttal önismereti utazás is, tükör, melyet elém tart: ő megtette, cselekvésre váltotta álmát, világgá ment. Eladta mindenét, vásárolt egy csak oda jegyet, és nyakába vette a világot. Nőként, egyedül, hátizsákkal. Vajon megtehetném-e én is?

Azt mondják, nem kell utazónak születni, útközben válunk azzá. Rita szülei nem voltak világjáró kalandorok, nem jártak egzotikus nyaralásokra, sem bátorította senki arra, hogy hajmeresztő utazásokra vállalkozzon. Életében először 21 évesen járt igazán külföldön, egy barátnőjét látogatta meg Belgiumban:

“Akkor stoppoltam életemben először külföldön, akkor aludtam először az óceánparton sátorban, teljesen illegálisan. Ő mutatta meg nekem ezt az életformát. Nagyon megtetszett, de akkor még nem ment el az eszem.”

Ez az élmény meghozta a kedvét az utazáshoz, kiköltözött Londonba bébiszitterkedni, majd Európán belül tett kisebb utazásokat. Pár hónapot eltöltött egy indián rezervátumban Mississippiben, majd Marokkó, Kína, aztán nem volt megállás. Ázsia küszöbét átlépva minden megváltozott.

Ázsia megérintett és azóta is fogva tart. 2013-ban Thaiföld hatására, fogalmazódott meg bennem először, hogy világgá kellene menni. A tettleges elhatározás 2014 júliusában történt meg, amikor megbíztam pár ingatlan irodát a lakásom értékesítésével.”

[dfd_single_image image=”18145″]

Hogyan érezted magad az elindulás előtt? Milyen nehézségekkel, félelmekkel küzdöttél?

Rosszul. Nem attól féltem, hogy mi lesz majd az úton, azt tudtam, hogy minden jó lesz. Elindulni volt nehéz. És mindig az a nehéz. Amikor valahol kezdem otthon érezni magam, de mennem kell, az mindig nehéz. Ez nem lesz könnyebb, úgy vettem észre. A legnehezebb volt hajléktalanná válni, ott hagyni a lakásom, és a barátaim. Direkt nem búcsúzkodtam. Párszor megfordult a fejemben hogy mi a fenét csinálok, és hogy minek ez az egész. De szerintem ez normális. 🙂

Milyen szempontok alapján választottad ki az úti céljaid? Meddig van megtervezve az utad?

Tudtam, hogy Ázsia. Amióta először betettem ide a lábam, érzem, hogy ez az én világom. Ezen belül főleg Dél-Kelet Ázsiát választottam a hőmérséklet miatt, a változatossága miatt, és mert könnyű utazni és nem utolsó sorban pénztárcabarát. Szeretem a nyarat. A telet pedig egyáltalán nem. Mindenképp trópusi éghajlatra vágytam.

Az utam egyáltalán nincs megtervezve. Azokat az országokat tervezem meg nagyjából előre, ahova kell vízum. De gyakran még ez is változik. Szerintem egy ilyen utat nem szabad tervezni. Amikor terveztem mindig megbántam, mert másképp alakult a végén és azt kívántam, inkább ne lettek volna terveim.

Eladtad a lakásod, hogy utazgass. Minden pénzedet az utazgatásra fogod költeni?

Ezt még nem tudom. Ha úgy alakul, igen. Számomra csak ennek van értelme jelenleg. A tárgyak abszolút nem tesznek boldoggá. Rájöttem, hogy az élményeimmel másokat is gazdagíthatok, és ez sokkal nagyobb befektetés.

Az utazáshoz szerintem egyáltalán nem kell annyi pénz, mint sokan hiszik. Mármint ahhoz a fajta hátizsákos, szabad utazáshoz amit én művelek. Azt csinálom, amit a helyiek. Helyi kifőzdékben vagy utcán eszem, a tömegközlekedést használom, ha van rá mód, nem fizetek – vagy csak nagyon keveset – a szállásért, a repjegyekkel addig kalkulálok, amíg meg nem találom a szuper olcsó fapados járatokat, amiket összehangolok. Ha nem muszáj, nem repülök, hanem busszal vagy hajóval megyek inkább. Nem iszom, nem dohányzom, tehát ezekre nem kell költeni az út során sem (bár néha 1-1 sör bőven belefér). Ajándékokat nem vásárolok, csak olyan dolgot, ami tényleg kell.

Kb. 18 dollár naponta. Ha a repjegyeket is beleszámoljuk, akkor napi 25 dollár az átlagos költésem. Vannak olyan napok amikor szinte alig költök pénzt, mert például a tengerparton alszom egész nap, vagy utazom. Máskor pedig többet költök, mert kifogy a samponom, vagy kiderül, hogy kell vásárolnom még egy rövidnadrágot, mert keveset hoztam, vagy ilyesmi. De a végén kiegyenlítődik és megmarad a balansz. Egyébként ez a napi keret más backpackereket elnézve, még lehet, hogy sok is. Van olyan aki kevesebb pénzből él.

[dfd_single_image image=”18147″]

Van sejtésed arról, hogy mikor, hol szeretnél megállni?

Nem képzelem el a jövőt egyelőre. Abszolút a mának élek és próbálok úgy élni, mintha minden nap az utolsó lenne. Tele élményekkel, kalandokkal, emberi kapcsolatokkal, szeretettel. Addig szeretném csinálni, amíg jól érzem így magam. És szerintem sikerülni is fog. Ha elfogy a pénzem, majd dolgozok valamit. Az út során nem is kell keresni ezeket a lehetőségeket, szinte az ölembe pottyannak. Annyit tudok, hogy szeretnék megtanulni spanyolul és kínaiul. Tehát ezekre a nyelvterületekre még el kell látogatnom a jövőben.

Nem hiányzik a biztonság, a gyökerek, a tartósabb emberi kapcsolatok?

Biztonság? Biztonságban vagyok. Azt szoktam mondani, hogy nincs számomra nagyobb biztonság, mint az önmagamba vetett hit. Az, hogy van munkám vagy lakásom, nem valódi biztonság számomra. De az, hogy hiszek abban, amit csinálok és a szívemet-lelkemet beleadom, az biztonság. Ami hiányzik, az a családom és a barátaim természetesen. Néha belegondolok, hogy jó lenne egy társsal utazni, de még nem találtam olyat, akivel ezt el is tudnám képzelni hosszú távon.

Mi az, amit nem szerettél az itthoni életedben, mit kerestél az utazásban?

Nem szeretem az állandóságot. Ez abban is megmutatkozott, hogy fél évente lecseréltem a bútoraimat és átrendeztem a lakásom. Azt vettem észre, hogy ha külföldön élek és dolgozom az is sokszor megoldja ezt a problémát, mert már az kimozdít a hétköznapokból, hogy nem a saját anyanyelvemen szólalok meg. Ezen felül az ismeretlenben való elmélyülés, új kultúrákba való beszippantás eléggé addiktív, úgy érzem.

Az világgá menés gondolata sokak számára vonzó, de csak kevesek jutnak el idáig végül. Szerinted mi az, ami visszatart másokat?

Az egyik az, hogy utazni drága. Igen, kell hozzá valamennyi pénz, de sokkal kevesebb, mint azt sokan hiszik. A másik az, hogy bántanak majd minket vagy meglopnak. Igen, ez elképzelhető, de ez ugyanúgy előfordulhat bárhol. Otthon is. Azt gondolom, hogy aki így gondolkozik: De jó neked, én is úgy mennék, de…. az hazudik. Az nem menne. Mert aki igazán menni akar, annak nincs DE a gondolataiban.

Trópusi betegség, mérgező csúszó-mászók, balesetek… Hogy tapasztalod, az életvitelszerű utazás nagyobb rizikóval jár, mint a hagyományos egylaki életmód?

Nem feltétlenül. Az tény, hogy nagyobb a szúnyog által terjesztett betegségek fertőzésének a rizikója, otthon viszont influenza járvány van. Más a közeg, másképp kell vigyáznom magamra. Általában nem mászkálok sötétben egyedül, nem öltözöm kihívóan, és igyekszem világosban megérkezni egy-egy újabb helyre. A megérzéseimre hallgatok. Ezeket otthon is így tettem. Baleset bárhol érhet, utazás alatt is. Engem is ért. Viszont ezt nem az utazás tényének tulajdonítom, hanem annak, hogy a komfort zónámon kívül élek és nem elzárva egy szobában vagy egy ismerős közegben.

Mit szeretsz legjobban az utazásban? Van olyan, amit nem szeretsz?

A legjobban emberekkel szeretek találkozni és megismerni őket. Azt is szeretem, amikor megérkezem új országba, új városba és fogalmam sincs, hol vagyok, mi van, merre, hogyan. Az olyan izgalmas érzés. Másfelől a megérkezéssel járó kultúrsokk nagyon rossz. Ahhoz kell pár nap míg átmegy rajtam.

Nem szeretek pakolni, nagyon nem. És nem szeretek búcsúzkodni senkitől. Az is nagyon rossz, ha valahol kezdem megszokni pár nap után, de tovább kell menni.

Milyen hatással van az utazgatás a személyiségedre?

Mindenképpen pozitív és személyiségformáló hatása van. Elfogadóbbá és nyíltabbá teszi az embert. Kitágulnak a határok, gondolkodásmódot is tud változtatni. Meglelhetjük a valódi értékeket a világban televízió és tárgyi javak felhalmozása nélkül.Türelmesebb lettem, le tudok lassítani és észrevenni, hogy mi van körülöttem: örülni az esőnek is például és élvezni, ahogy csepereg rajtam. Régebben bosszankodtam és vettem elő az esernyőt. Olyan dolgokat értékelek, amelyeket a régi életemben természetesnek vettem. Például, hogy van hol aludnom és van mit ennem. Hálásabb vagyok és alázatosabb.

Üzennél valamit azoknak az utazni vágyóknak, akik nem mernek kilépni a komfort zónájukból?

Nem kell rögtön egyedül utazni, de ha ismernek valakit, akivel ezt megtehetik, ne habozzanak. Soha sem késő elkezdeni, a világ tele van kalanddal, élménnyel és csodával. Miért fosztanánk meg magunkat attól, hogy a lehető legtöbbet élvezzük ki belőle?

Egyébként honnan jött a Sárga ruhás lány fantázianév?

Az angolnyelvtanitas.hu kétszer felkért interjúra egy tréning során. Ott beszéltem az utazásaimról. Az első alkalom után körbeálltak az emberek és kérdezgettek. A sárga ruhámban voltam mert nyár volt, meleg. Készült egy fotó azzal a felirattal: “faggattuk Ritát (sárga ruhában)” – magyarázva hogy én vagyok. Ekkor jöttem rá, hogy ez lesz a név. A következő előadásra már direkt vettem fel a sárga ruhát.

[dfd_single_image image=”18146″]

Fotók: Simon Teodóra