Milyen a jó (úti)társ? Ez relatív. Mindenkinek más. Az összhang a lényeg, ami két ember között létrejön. Mivel egy utazás (az élet) nem egy statikus, lineáris, kiszámítható, kiismerhető dolog – és én sem vagyok az – számomra az a legfontosabb, hogy a társam az adott pillanatban, az adott körülményekre – rám – spontán és releváns módon reagáljon. Ez pedig megkívánja azt, hogy ne mindig „ilyen” vagy „olyan” legyen, hanem olykor „amolyan,”, máskor pedig az ellenkezője…

[dfd_single_image]

A jó (úti)társ…

  1. Kalandvágyó. Osztozik velem a wanderlust-ban, nem kell szabadkozni azért, ha nem bírok sokáig megülni egy helyben. Ha túlpörgök, le tud lassítani.
  2. Minden őrültségben benne van, de ha túlzásba esnék, tapintatosan visszafog.
  3. Elővigyázatosságra tanít, de a kritikus helyzetekben azt sugallja, hogy bízhatok magamban és ő is bízik bennem. Én pedig rábízhatom magam.
  4. Átadja a kormányt, amikor flow-ban vagyok, de megérzi azt is, ha csak bandukolnék a nyomában. Jó vezető és jó követő.
  5. Át tud beszélgetni száz túrát is anélkül, hogy unalmas lenne. Tud hallgatni.
  6. Amikor szétszórt vagyok, helyettem is rendezett, de élvezi azt is, ha spontán, véletlenszerűen történnek a dolgok.
  7. Türelmesen kivár, amikor azt sem tudom, merre akarok menni, de segít abban, hogy magamtól rájöjjek.
  8. Elengedi a kezem, amikor saját útra vágyom, de végig bátorít a megvalósításában.
  9. Valóra váltja az álmaimat, de nekem is hagy belőlük valóra váltani valót.
  10. Szeret velem utazni. Szeret egyedül utazni.
  11. Hagyja, hogy önmagam legyek, de nem hagy magamra.

A hosszú távú összhang létrejöttéhez szükség van egy érzékeny antennára, amellyel a társadra hangolódsz, és személyiség eredendő plasztikussága – ha hagyják – képes minden helyzetben megtartani a közös harmóniát – vagy elfogadni az átmeneti diszharmóniákat. Én megtaláltam ezt a társat…