Izrael az egyik legizgalmasabb ország, melyet kis szerencsével fapados járatokkal nagyon olcsón elérhetünk. Már pusztán az  tény, hogy télen legrosszabb esetben is számunkra tavaszinak megfelelő időjárás vár, különösen csalogató az utazni vágyók számára. Nem beszélve arról, hogy novembertől márciusig off-season van az országban, vagyis nemcsak, hogy kevés a turista, de a repjegyárak mélyzuhanásba kezdenek. Nem ritka, hogy kifoghatunk akár 5-15 ezer Ft-os retúrjegyet Eilatba a Ryanair légitársaságnál. (Jellemzően valamivel drágább, de szezonon kívül így is rendkívül olcsó jegyeket kínál a Wizz Air Tel-Avivba.) És hát, ha már olcsóbb eljutni Eilatba, mint Debrecenbe, ki mondana nemet egy kis téli nyaralásra? A következőkben azoknak adunk tippeket, akik dél-izraeli utazásukat a lehető legolcsóbban szeretnék kihozni.

Veszélyes-e Izrael?

Erre a kérdésre nem tudunk ebben a posztban válaszolni, mindössze azt tudjuk leírni, amit mi megéltünk. Fontos megjegyezni, hogy szezonon kívül látogattunk ide, rövid időt töltöttünk az országban, nem jártunk északon a vallási zarándokhelyeken, nem mentünk a gázai övezet közelébe és nem léptünk át semmilyen szaggatott vonallal jelölt határt (Ciszjordánia/Palesztína). A déli régióban semmiféle veszélyes helyzettel nem találkoztunk, és nem is hallottunk ilyesmiről. Azt érdemes tudni, hogy Izraelben általános hadkötelezettség van férfiak és nők számára egyaránt. Gyakran találkozni gépfegyveres fiatal katonákkal az utcán, de ez a látvány csak elsőre ijesztő. Számukra ez éppúgy a hétköznapi élet része, mint számunkra az érettségi. Az izraeli emberek kedvesek, nyugodtak, nem találkoztunk turista-nyaggatással, lehúzással, átveréssel, tukmálással, politizálással, vallási fanatizmussal és semmiféle negatív tapasztalatunk nem volt, stoppoláskor sem, sőt.

Izraelt biztonságos, rendkívül szimpatikus és kellemes országnak életük meg, ahova mindenképpen szeretnénk még visszatérni.

Nagyon komoly ellenőrzésre kell számítani

Fontos tudni, hogy az Izraelbe utazókat nagyon alaposan ellenőrzik a reptéren, és ez nem csak a csomagokra vonatkozik. Az ellenőrzési procedúra két órát is igénybe vehet, a legkellemetlenebb pontja pedig a szóbeli faggatózás. Azt, akinek az útlevelében muszlim ország pecsétje szerepel, külön “kihallgatásra” számíthat, így aki szeretné ezt elkerülni, érdemes akár új útlevelet csináltatni. Nem ritkák az egészen meglepő, személyes kérdések, de nem érdemes emiatt bosszankodni. Fel kell készülni arra, hogy ez a procedúra vár ránk odakint, nagyon oda kell figyelni a szabályok betartására, melyeknek a kormány honlapján,az Izraeli Nagykövetség oldalán, és több, utazással foglalkozó foglalkozó portálon érdemes utánanézni. Másrészről viszont, amikor mi érkeztünk az országba, csokit és Holt-tengeri ásványokat tartalmazó, értékes Ahava kézkrémet osztogattak az érkező turistáknak.

Rövid idő alatt is sokat láthatunk

Ha eilati nyaralásunkra egy hétnél kevesebb időnk van (a Ryanair jellemzően szerdán megy, szombaton jön), és a kötséghatékonyság az egyik fő szempont, akkor már a tervezésnél érdemes elengedni a vallási jelentőségű helyek körbejárásának igényét. Jeruzsálem és Betlehem meglátogatása még egy “nem hívőtől” is megérdemel annyit, hogy ne rohanva, a belépőjegyeken spórolva gázoljunk át rajtuk. Mivel ezek a helyek északon vannak, a Ryanair azonban délen, a Vörös-tenger partján fekvő Eilat városába szállítja az utasokat, érdemes Izrael déli részének  felfedezését kitűzni célul.

Olcsó szállás Izraelben?

A Booking.com, Wikitravel és Tripadvisor, Utazómajom vagy egyéb ismert szálláskereső oldalak segítségével találhatunk viszonylag olcsó szállásokat, azonban tudni kell, hogy Izrael drága ország. Egy  kávé, másfél literes víz vagy fél literes kóla 7-800 Ft körül mozog, egy falafel körülbelül 2200 Ft-nak megfelelő Shékel-t tesz ki. Nagyjából eszerint alakulnak az egyéb árak is. Találhatunk azonban szezonon kívül 5-7000 Ft/ éj/fő áron kétágyas, légkondis szobát, vagy megszállhatunk hostelben, kempingekben is. Utóbbi esetben érdemes mérlegelni, hogy ha sátrat viszünk magunkkal, azt csak feladott poggyászban tehetjük a sátorvasak miatt, így a repülőjegy fog többe kerülni.

Sátrazni az időjárás miatt csak télen ajánlott, hiszen nyáron a 40-45 fok sem ritka, ami a legtöbbek számára már elviselhetetlen sátorban. Télen azonban a kellemes 20-25 fok körüli kidándulóidő erre tökéletesen ideális. Több ingyenes kempinget is találunk Eilat közelében, ahol nincs vizes blokk, így a zuhanyzást Eilatban, a szabad strandon tudjuk megoldani. A stoppolás az országban könnyű és megszokott, de arra figyelni kell, hogy Shabbat idején nagyon visszaesik a forgalom. Víz mindig legyen kétszer annyi nálunk, mint amit biztonságosnak gondolunk.

Kirándulás a Holt-tengerhez és a közeli rezervátumokba

Eilat gyönyörű városa – ahol egyébként mindenhol elérhető nyílt wifi van – számos kikapcsolódási lehetőséget kínál. Hogy az olcsóságnál maradjunk: a helyi strand ingyenes, a városi buszokat pedig az izraeli árakhoz képest olcsón tudjuk igénybe venni. A közeli (kb. 30 km) Timna Parkot feltétlenül érdemes meglátogatni: a Bibliai helyszínen időszámításunk előtti hatodik évezredtől Ramszesz fáraón át Salamon király koráig találtak itt különféle leleteket, barlang-és sziklarajzokat. Látványos, szavannai tájak, homokdűnék, kanyonok, különleges sziklaformációk, türkízkék óázis várja a túrázókat.

A park ugyan busszal (kb. 2000 Ft) és stoppal is könnyen megközelíthető, de a buszmegállótól gyalogolni vagy stoppolni kell, hogy a kb. 13 km-re lévő park központig eljussunk. A parkban egy betonút vezet körbe (kb. 40-50 km), amelyről a gyalogos túrautak leágaznak. A Timna tó partján található park központban lehet biciklit bérelni (1400 Ft/h), amellyel eltekerhetünk a kiválasztott túraútvonalak kezdetéig. A park hatalmas méretei nem kedveznek a gyalogosoknak, azonban a stoppolás a parkon belül is könnyen megy (bár szezonon kívül kevesen járnak ide). Figyelem: fejenként 5l víz az ajánlott mennyiség egy napi túrához, még télen is!

Lebegés a Holt-tengeren – tipikus Bakancslistás tétel

Eilattól kb. 250 km- re északra található Ein Gedi és Ein Bokek: a Holt-tenger legszebb, fehér sókicsapódásokkal csipkézett szakaszai és nyílt fürdőhelyei. Nem érdemes olyan helyen megmártózni, ahol párszáz méteres közelségben nincs zuhanyzó, ugyanis a bőrünket komolyan kikezdi a magas sókoncentrátumú víz. Ugyanakkor a turisták által használt 30 m hosszú szakasztól bátran eltávolodhatunk, hogy zavartalanul élvezzük a pillanatot. Ein Gedi strandja az utóbbi évben le volt zárva, de Ein Bokekben találunk ingyenes partszakaszt.

Ein Gedit a rezervátuma miatt érdemes felkeresni: a Föld legalacsonyabban fekvő szárazföldi területe a maga -417 méterével, továbbá Bibliai helyszín és csodálatos oázis. Az itt található túraútvonalak a kevésbé edzett és a kihívásokat kedvelő túrázók számára is nyújtanak lehetőségeket. Láthatunk itt különleges madarakat, kőszáli kecskét és szirti borzot is. A Holt-tenger Eilatból busszal kb 3000 Ft-ra tehető áron elérhető, de stoppal is könnyen eljuthatunk ide.

Shabbatkor minden bezár?

Mivel Izrael lakosságának több, mint 80%-a zsidó vallású, nem árt figyelembe venni, hogy számukra péntek naplementekor kezdődik az ünnepnap és szombat naplementéig tart. Ez azt jelenti, hogy a boltok, nemzeti parkok bezárnak, a buszok ritkábban járnak, az emberek nem ülnek autóba. Eilat belvárosában és a tengerparti ‘turistás’ helyeken azonban az élet zavartalanul folytatódik (még szezonon kívül is).

Akár egyszerű tengerparti pihenésre, akár aktív szavanna-túrákra vágyunk, Eilat és környéke tökéletes választás azoknak, akik télen, olcsón szeretnének eljutni egy igazán különleges helyre.

Jó utat!

Még több fotó itt

Ha tetszett a cikk, kövessetek facebookon!