Ausztria – számomra az egyik legkedvesebb ország. Ide kapcsolódnak életem első külföld-élményei. Amikor kislányként a nagyszüleim Olaszországba vittek nyaralni, nem tudtam megérteni, miért rajong mindenki a nagy sós vízért, ami épp olyan, mint a Balaton csak nincs túlpartja. A nyaralás alatt mindvégig azért rimánkodtam, hogy vigyenek vissza oda, ahol a hegyek csúcsa eltűnt a felhők között (korábban azt hittem, ilyen csak a mesékben létezik!) és ahol a tehenek csodával határos módon nem gurultak le arról a hihetetlenül meredek domboldalról.. Ausztrián szinte megállás nélkül hajtottunk keresztül, mégis jobban emlékszem rá, mint a tengerparti nyaralásból bármi másra.

Tizennyolc éves voltam, amikor újra havas hegyet láttam. Meglepetés utazás volt: nem tudtam, mi a terv, nem akartam elhinni, ami történik. Amikor már fogaskerekűn zötykölődtünk a Schneeberg kétezres csúcsa felé, elképzelni sem tudtam, milyen lehet hóban tapicskolni májusban, és döbbenten bámultam az emberekre, akik gyalogszerrel tették meg az utat. Elképesztően extrém dolognak tartottam, és meg sem fordult a fejemben, hogy valaha az egyik túrázó leszek azok közül, akiket most tátott szájjal bámulok.

Ausztria azóta is különleges számomra. Maga a kéznél lévő kaland: itt van mellettünk, és egyetlen nap alatt képes lenullázni a stresszóránkat. Kiapadhatatlan forrása a szebbnél szebb tájaknak: idilli kis falvak, hosszan elterülő, dimbes-dombos kaszálók békésen legelő tehenekkel, kristálytiszta, türkiz tavak és patakok, robusztus sziklák, felhőkbe nyújtózó hósipkás hegyek, mindez Budapest 500km-es körzetében. Egyszerűen megunhatatlan.

Ausztria